Pedig az utóbbi években már komolyan próbálkoztam. Annak ellenére, hogy egyébként kínosan figyelek arra, hogy a testmozgás az élvezetről szóljon és ne a programozott edzésmunkáról, utóbbi 3 évben az MB előtt már mentek az „edzések”. Este fejlámpával intervallumozni a Naszályon azért nekem no fun. Az áhított cél is olyan messze van attól, amit itt egy VB mezőny menne (5órán belül), hogy a programozott edzést az én esetemben viccesnek érzem. Olyan, mint mikor tuningolják a srácok a zsigulit a garázsban. Sose lesz belőle jó kocsi a WRX-ek között, és szarrá fogják alázni mindenképp. Akkor meg nem az kéne hogy veszek rá 4 jó kereket, csinálok rá jó futóművet, és élvezem a csapatást? Persze, vért izzadva ki lehetne hozni belőle még 5%-ot, de minek is?

Próbáltam korábban többet menni, máshogy menni, de sosem éreztem az összefüggést a teljesítményem és az elvégzett munka között. Vagy nem látom jól ezeket az összefüggéseket, vagy túlságosan kritikus vagyok a saját érzéseimmel szemben. Attól hogy úgy érzed, hogy te egy versenyen jót mentél, annak 1001 oka lehet, nem kell ráfogni a szuper időzítésre vagy edzésmunkára.

Szóval idén nem nagyon sikerült futni, igazából futogattam csak, szumma 230km. Ez kb. a negyede annak, amit szoktam tavasszal futni. Viszont 80km szintet mentem fel  síléccel vagy mászva alpesi terepen, amiben volt csőgázas 1órás veretés(túrasí-verseny), meg komplettnapos falban eléhezős-szétfagyós(mászás) is. Nem gondolom, hogy ez jó készülés lenne. Előző héten Szlovéniában 4napos sárkányrepülő-versenyen voltam, ahol iszonyatosan elfáradtam, nagyon sokat repültünk, az sem nagyon ideális. Ezért a végére annyira elengedtem az idei MB-t, hogy ezen a héten pénteken kívül minden nap mentem valamit, 2300m szint volt bennem, mire rajthoz álltam.

Így most nem kellett számolgatni, idegeskedni, mentem ahogy jó volt. Nem figyeltem minden idegszálammal magamat, inkább nézelődtünk-kocorásztunk Bajári Gabival. Mátrakeresztesig minden legyen kényelmes, mert úgyis ott kezdődik a MB. Órámat nem néztem, nehogy kalkulálgassak, aztán valami kívánt időeredmény miatt elrontsam a túrát. Keresztesig nincs sem idő, se tempó, csak túrázgatunk! Elég jól elvoltunk Gabival, ő nem a szokásos formáját hozta, nem akart futni, kibírta valahogy hogy velem lassacskába.

Na az idő, és a pálya az optimális volt! Nagyon optimális kékesig. Csuklóm még fázott is. Volt egy pici eső pénteken, amitől csak puhaságot kapott az ösvény, csúszni nem csúszott. Kékestől porszáraz, nap is kisütött, és kirándulók rajokban (műútig, illetve galyától sztistvánig. Nekem a Rudolftanya elág-Galya egy olyan szakasz, amit hol gyaloglok, hol futok. Most kényelmesen kocogtam fel rajta, megállapítottam, hogy így 30km felé, ez azért nem rossz. Ágasvárra jót másztunk, és leérkezés után a lapos dózeren a picit 5p alatti tempó kifejezetten jól esett.

Keresztesen mondtam Gabinak, hogy na innen mostmár mehet ahogy akar, de én is nyomni fogom. Csak azért futok hátizsákkal az utóbbi években, mert 3x szálltam már el a koncsúrról lefelé. Nem bírom a meleget, idén sem nagyon edzettem rá, és megfáradva az a D-i oldal minden évben akkorát üt rajtam, hogy túlmelegszik a fejem, felfővök. Ezért a zsákba veszek 1L vizet inni, és egy kulacsba felet fejetlocsolni. Idén nem kellett, pedig Ágasvár előtt már kezdett meleg lenni, de ismét befelhősödött, így 6-7 deci vizet öntöttem ki a zsákból a célban, a kulacs maradék felét meg még diós-pataknál öntöttem ki. Elég jót mentem a Muzslára, 40p-n belül voltam fenn. Onnantól ami a csövön kifér. A Koncsúrra (szerintem most először volt ilyen) vissza kellet venni, mert 160-nál elkezdte picit csipkedni a görcs a lábamat. A lefelét is gyorsnak éreztem, pedig 38p lett csak. 5:53-al sikerült beérni.

A sok hegy miatt, illetve hogy nincs esti nassolgatás december óta 82 helyett 77 kg vagyok, ezt talán éreztem azért a felfeléken, de sok izmot is veszítettem, úgyhogy nem lehet jelentős. Az hogy a tavalyinál most 4p-el gyorsabb voltam, az is inkább az időjárásnak köszönhető. Gabi 6p-t adott nekem keresztestől, az igazán szép idő, a végén beérte NagyPistát. 3. lettem így, külön imádom, hogy nincs dobogó, meg a kényszeres rongyrázások, de gratulálnak a teljesítésért.

Szóval bennem tovább erősödött a feltételezés, hogy menni kell jó sokat, és jó sok félét, közben nagyon kell élvezni a kirándulásokat, és 5-10éven belül biztosan lesz belőle valami jó eredmény. Én még várok rá, elvégre most is jó, ha meg még gyorsulok is, még jobb lesz.