Hát igen, kialakult ez a dolog, hogy jó havak jöttek, pont frankón ki van fagyva az É-i oldal, menni kellene.

Biztos, hogy menni kellene? Annyira unkomfort egy ilyen északifal mászás, kb. mint egy ultra. Gyakorlatilag minden kellemetlen, messzi van, nem tudsz pihenni, hideg van, kapaszkodni kell, nincsen elég levegő. Gyakorlatilag nincsen olyan komponense a helynek, ami komfortos lenne. Viszont az ultrához képest van benne izgalom. Egyrészt itt nincs kiszállás, másrészt nem lehet rontani. Idegileg is sokkal megterhelőbb, így a teljesítés lényegesen nagyobb katarzist okoz. Az adrenalinplusszról ne is beszéljünk. Itt a közelben viszont egyetlen komoly északifal sincsen, így aztán utazni kell. Ez hátrány. Ellenben a két dolog ugyanarról szól: borzalmasan meggyötröd magadat, hogy dolog végeztével napokig jól legyél. Sokszor mondom, hogy tul. képpen lemehetnék a garázsba is, befoghatnám a tökömet a satuba, szorongatnám tetszőleges ideig, majd kiengedném, és mindjárt minden szuper lenne. A vicces ebben a hasonlatban az, hogy a napokban egy HBO sorozat reklámfilmjében láthattam, hogy létezik spec. ilyen satu! Ilyen pöcs-satu! Hát nem jó nekik a rendes vassatu? Nehéz odavinni a hálószobába, vagy mi?

Szóval elkocsikáztunk Bécsig az olasz cimborámmal, Manu-val (ez olaszosn történt, ami a valóságban Bruck an der Mur, 138km-re Bécstől), ott egy osztrák srác (Oliver) kocsijával gurultunk Kals-ig. 21-órakor indultunk lucknerhaus-tól, és a stüdlhaus winterraumjában töltöttünk 23 másik büdös hegymászóval 6 kellemetlen órát. Én spec. a lépcsőfordulóban egy hálózsákos ember mellé (szlovák? Lengyel? szlovén? mittomén!) feküdtem le izzadtan, ruhában, cipőben, hogy ott vacogjak pár órát. 5-kor indultunk, majd megszöktettük magunkat a glocknerscharte-ig. Jók voltak a viszonyok, a gleccseren biztosítottunk, utána a firnen szaladás volt felfelé.

Kb. fél órával értem fel a srácok előtt, ücsörögtem a napon a nyeregben, klassz volt. Ezek viszont felértek, és lendületből elkezdtek lemászni a Bergler-kuloáron. Na oda, a hegyi idill!

Én is elindultam lefelé, nem feszegettem nekik a kötélbiztosításra vonatkozó kérdést. Tartott a firn, de azért itt-ott glattjég volt, ott a beszarásjelzőm erősen villogott, inkább nem is néztem lefelé, a pillanatra koncentráltam. Kb. 200m-t másztunk le. Alul a traverznél, megkérdezte Manu, hogy komfortos volt-e a dolog! Ez most komoly, ez a szó ott elhengzott! Komfortos? Hát sose volt olyanabb!

Elővettük a kötelet, és átmentünk traverzben az Aschenbrenner út beszállásához. Ez sem volt nehéz, de olyan ordenáré ott vannak feletted a főcsúcs aláhajló sziklái, hogy nagyon kívánkozol onnan elfelé, itt inkább felnézni nem esik jól.

Viszont innentől a felfelé az Aschenbrenneren nagy élmény volt, lengő kötéllel toltuk (2-2db T-block-al). Iszonyat jó firn volt az útban, nagyon lehetett szakítani. Azért itt már erősen lehet érezni, hogy nem a tengerszinten feszíted magad, meg kellett állni néha fújni egyet. Ez az út kb. 3600-on végződik, onnan az ÉK-i gerincen kell mászni max 4-es nehézséget, ami hágóvasban, kesztyűben nem is annyira triviális. A  csúcs alatt 100-m-el látszott, hogy a Pallavicini ny-i ágában iszonyat jó firn van, úgyhogy még egy traverz, és már toltuk is felfelé abban az útban. Milyen könnyű, milyen egyszerű dolog is ez! Jövünk-megyünk itt a hegyen, nncs itt probléma. Furcsa, hogy tavaly 3x pattantam vissza a hegyről, mert sosem volt jó. Köd, vihar, nagyhó(+fókám beszart), vagy elfogyott az idő, vissza kellett fordulni. Most is a csúcson már jött be a szaridő, elég durva Dny.i szél fújt, fáradtak voltunk, ezért kötéllel indultunk lefelé. Ebből az lett, hogy felváltva káromkodtunk(mindenki az anyanyelvén), elég volt már mindenből, senki nem akart kötéllel szarakodni már. Kl. Glockneren le is vettük a kötelet, és lesétáltunk a hegyről.

f6 stüdl, felvesszük az otthagyott cuccot, n8 indulás a parkolóból, 8 balinak filmszakadás a hátsó ülésen, n10 krumplifaluban Manu kiszáll(rohadjon meg, hogy már otthon is van), 11 Bruckban beülök a kocsimba, hajnali f4 nógrádon bebújok büdösen az ágyamba. f8 kelés, mert megbolondulok az éhségtől. De ez már a vasárnap, mely lassú békében telik.