Neméreztem magamat felkészültnek, de sosem érzem így. De jó volt, pedig esett. Pára volt, meleg nem volt. Próbáltam hogy ne arról szóljon, hogy mennyi idő alatt, hanem csak utazzak. Figyeljem az erdőt, az utat, magamat, a többieket. Jókat egyek a pontokon, meglássam az erdőben amit meg kell látni. És tudtam egy okos döntést hozni. Ami azért fájt.

Nem futottam eleget komoly lefeléket, talán ez volt az egyetlen hiba, mert fájtak a combok lefelében. A másik hiba, hogy nem sikerült kimászni az antibiotikumból, mert jól elhúztam a sok edzéssel. A pulzusértékeim nem tudták azt amit kellett volna tudniuk. Vasárnap a gyerekekre kellett vigyáznom, amire péntek este Bori erősen felhívta a figyelmemet, de tojtam rá. Aztán futottunk reggel az esőben, dörgött-villámlott. Mikor kékes előtt kiderült az ég, jött szembe egy apuka a két gyerekével. Na akkor arra gondoltam, hogy hát nem lenne okosabb a gyerekekkel kirándulni, bogarakat, növényeket nézni? Igazából vasárnap okosabb lenne, de ma futni kell sokat, jól el kell fáradni, jót kell menni, hogy vasárnap tudjunk jól együtt lenni, mert apuval akarnak kirándulni, nem nagyapóval.  És nem rosszkedvű apuval. Viszont akkor vagy 107 vagy 92km. Ezt kb, addigra sikerült rendesen átrágni, mire leértem Parádsasvárra. Majd ezt az al-kédést a végén döntöm el Hidegkúton, addig fontolgatok. Elől a KovácsZsolti-JB-Gyurkó-Spero négyes haladt, én utánuk egyedül. Aztán spero előkeveredett Galyán, és együtt mentünk lefelé. Nem volt nagyon kedve hozzá, engem noszogatott, hogy menjek, mert telik az idő. De én ikább szamócáztam vele, és beszélgettünk. Szerintem pont nem számít, hogy az elején mész-e 6perces tempót, mikor a végére úgyis 9perces lesz. Sőt, ha az elején kirándulsz, és túlságosan visszafogottan mész, akkor azt a végén nagyrészt visszakapod, másrészt sokkal több időt töltesz komfortzónában. Egy ilyennek a vége akármit csinálsz ki fog lógni brutál a komfortzónából, azaz ráérsz azzal. Buksz vele 10 percet? 20-at? Nem sokat tesz. Mondjuk ha a 16 órára hajtanék, akkor talán. Remélem nem fogok lelkileg annyira lebetegedni, hogy erre hajtsak. Mert azért ez a dolog nagyon beteg, hogy ennyit kell menni az embernek belső kényszerből. 

Ennyi energiából, amit egy ilyenen elégetsz meg lehet mászni -kocsikázással együtt- egy 4000-est. Lehet faragni egy kisasztalt, vagy egy széket. Fel lehet szerelni a szúnyoghálóidat a házadon, és még a napernyődet (kábelezéssel!) is. Megvarrsz egy ruhát (estélyi). Lekaszálsz kézzel 2-3Ha-t.....Kicseréled a kéttömegűt kuplungszerkezettel együtt a kocsidon. Ásol egy 10m-es kutat.

Ez kb. mind értelmesebb mint szaladni az erdőben. De azért a szaladás is kell, de módján kell bánni vele. Mindenesetre nekem motivációsan mindez azért nem kerek, és nehéz akarnom tizenóra után mindezt. De az idei rövidítés miatt jövőre sanszosabb hogy végigmegyek.

Lajosházi hosszú szivatóst végigfutottam, és utána éreztem, hogy már jó rég úton vagyok. Ugye a pont után picivel van a MB táv, de addigra 3300 szintet tolsz le. Próbáltam JB-t utolérni, de nagyon lassan közeledtem, komoly tempót nyomott. Gyurkóra jöttem fel, de hát Ágasvárig bemelegítés van csak. Szorospatakon sikerült elcsípnem JB-t, de nem tudtunk együtt menni, neki valahogy pont jött a borulás. Akkor hát megint egyedül. Pont az ágasvári karika rázott össze, és jól esett a futás Fallósra. Sajnos a pulzusom ezt nem vette észre, és 120-125-ben mentem, és futottam a meredeket. El is kezdtem aggódni, hogy akkor most mi a szar van, miért csinálja megint ezt a pulzus. Lehet hogy az antibio még ennyire érződik, vagy tényleg túlterheltem a szívem? Mivel eléggé egyben voltam, és jött a Hidegkúti ház, dönteni kellett. Azt gondoltam, hogy ha Muzslára megyek, lehet nehéz lesz a havas aljában kiszállni. Ha most kiszállok, az elég karcsú, de akkor tutira kiszálltam. Úgyhogy végre jót dumáltam a srácokkal a házban aztán beszaladtam a célba. 

Működött, másnap 100%-os apuka voltam.