Már elég jó a vállam, ideje volt kipróbálni, de idén valahogy nem akaródzott menni sehova. Mikor ilyen hó van a Börzsönyben minek utaznék bárhova? Se energia, se erő, se kedv nincsen hozzá. Mégis egy idő után menni kell bármerre-akármerre. Ebből az lett, hogy Gáborral péntek este kikocsikáztunk Krumplifaluba, hajnalba beült Manu, és 3-asban támadtuk a Steiner Alpent. Gábor mint elsőbálozó, én mint vállpróbás. Manunak volt egy kazal ötlete, végül a jól bevált Terrenova smer nevű utat választotttuk mivel ezt hamar meg lehet közelíteni, és a korábbi héten lezúdult meleghó-lavinák ennek jót tesznek. Tettek is! Igazából lehetett volna kötél nélkül menni, olyan jó firn volt az útban, kivéve a tetejét, ahol a nagy porhó alól kellett kapaszkodót varázsolni. A hegy alatt egy szlovén gyerek (akinek Manu megtalalta a jégcsavarját pár hete, és a kocsmában leadta) odakeveredett hozzánk, így vele ettünk-ittunk, majd Krumplifaluban folytattuk mindezt Manuéknál. Vasárnapra eléggé rosszat adott, nem volt érdemes messze utazni, de azért valamit még akartunk kezdeni a nappal.

A rossz, annyira rossz lett, hogy 50 helyett 150kmh szél, és nem 2-től, hanem 10-től már hó, lejjebb eső. A Johannis-rinnét akartuk sízni, de a szél nagyon gyorsan pakolta a tömörített havat ahova csak tudta. A kuloár bejáratánál már épp eléggé fostunk, hogy gyorsan lejöttönk vissza a völgybe, nem tetszett a táblásan törős hó nekünk. Be is menekültünk a Klagenfurter hüttébe, ahol Gábor olyan kajálást rendezett, hogy rossz volt nézni. Reggelink nem volt, és 1000 szintet mentünk addigra, így minden adott volt, hogy elvesse a sulykot. A nagy zabálás után azért elindultunk a Kosiakra, mert az sosem lavinás a helyiek szerint. Elég meredek, ,a teteje 35-40fokos megvan, és mégsem. Firnes, kemény hó volt, és olyan hóvihar, hogy nem lehetett léccel egyensúlyozni, állandóan borogatott. Léccel a háton meg 2x rendesen elestem a széltől. Megváltás volt a peremhez felérni, ahol mondtam Gábornak, hogy akkor innen vissza, mert a kereszt túloldalán szakadék van, illetve nem talalok ide vissza, hiába kicsi a fennsíkja a hegynek (50mx20m). Nem baj, neki van órája, menjünk. így oda is találtunk, megkapta a keresztjét. A viharban lefókázni, átszerelni iszonyat küzdelem volt, sem a botot, sem a hátizsákot...egyáltalán semmit nem lehetett elengedni, mert repülni akart. Aztán megindultam lefelé...sajnos picit rossz irányba, így nem a D-i. hanem a Ny-i oldal felé. Ez jobban tetszett, nem fújt olyan ordenáré a szél, és csinos befújt porhavat találtam. A 3. forduló után nagy reccsenés, és  egy 30-40cm vastag deszka (200m2) elindult lefelé. Nem értettem hogyan, de tőlem 1m-re lefelé repedt meg, és az a darab ment is le. Csuda módon én maradtam a helyemen. Gábor aki pár méterrel mőgőttem volt, nem sokat látott a dologból, sielt felém. Én ordítok, hogy ide ne gyere, de hallani sem hall. Hát igen, ilyen egy hóvihar, se lát se hall az ember. Erre én, mint a bolond menekülök oldalra-felfelé mert ott pár törpefenyő kikandikál a hóból. A biztonságból nézek vissza lefelé, hát látom, hogy a hó egy letörésbe csúszott le, azért tudott ott eltörni. Mutatja nekem az okos óráját, hogy hát rossz helyen vagyunk. Aha, most már én is tudom. (4:25:03-nál van a pillanat!)

Ez közel volt. Odábbvergődtünk vagy 50m-t, majd ott a D-i gerincen lebotorkáltunk. A hóvihar a vőlgyben már inkább eső volt, de azért csúsztunk egy jót. A kocsihoz érve én már bőrig áztam, ez a túra kb. 100m-el volt hoszabb a kelleténél. Lesízéskor volt egy kis feszkó részben a történtek miatt, de a kocsiban már ismét príma volt a hangulat, így gyorsan hazaértünk.

http://www.movescount.com/moves/move270509841