Hétfő este Szászlaci, Héjjabálint meg én ülünk a lakóautómban, égetünk ki a Poprádi tóhoz. Ha van alvós járgány, ez egy jó opció, nem kell 6órát ülni egy nap a kocsiban, és korán lehet indulni, ráadásul este nincs forgalom a 66-oson. Cuccok rendben megvannak, kivéve a bicajt hagytuk otthon. Ez ugyanis egy átkelés, és a hegy alatt vissza kell jutni a kocsihoz. 6-kor felballagunk a Poprádi tóhoz futócipőben, ott elvagyunk felesleges dolgokkal vagy 15p-t, és innen indul az idő. Már síbakiban futunk a fahídhoz (igen, tényleg így volt, hogy akkor kezdtünk futni, mikor felvettük a bakikat...hát, ez egy ilyen sport), majd fel az omladékvölgyben a Vaskapu-hágóhoz. Bálint nagyon nyomja már a legelejétől, ez nekem nagyon imponál, nem toszakodni jöttünk. Lassan felpörgök én is a tempójára, és óriás izgalommal tolom magam a hágó felé. Reggel még kipattan pár rotorfelhő, de mire felérünk, leáll a szél, eltűnik a pár pamacs a csúcsok mögül. A felmenet jeges volt, nyilván ezt az oldalt tegnap kisütötte, de a lemenet parádés! Úgy tűnik, a nullaszél-napsütés-porhó trió befigyel mára! Sajnos combjaim nincsenek a lefelékhez, Bálint elég sokat vár ránk a kacsa-völgy alján mire átszerelünk. Felfelé elragadom a kezdeményezést, megszöktetem magam a laposon. Hoztam 8 szem datolyát, meg egy műzliszeletet, neki is állok kajálni mire felérnek rám. Lacinak adunk rovátkáig 100m+ szintet, de itt már látszik, hogy azért ma lehetne menni egy jót. Biztonságosak a viszonyok, és innen már emberek is vannak, ezért megbeszéljük, hogy mi veretünk, hogy a kocsi ottlegyen ám, mire Laci odaér. A Rovátka lefelé napsütötte oldal, de már felpuhult hóban. Ismét nagyon klassz lecsúszás.

Ugye vannak sportok, ahol csak a tempóra figyelsz, mert mondjuk a körülmények teljesen érdektelenek. De vannak sportok, és vannak helyek, ahol amikor próbálsz teljesítményt nyújtani, elkezdi odabenn a kisördög, hogy  "hülyegyerek, hova szaladsz". Hát igen, nem a szentistváni pályán nyomom a köröket fejlámpában...érdemes nézni-érezni, beszippantani a környezetet. És ez az a dolog, ami miatt surlódásmentesen tudunk végigmenni együtt Bálinttal. Pedig van ahol én vagyok erősebb, van ahol ő a gyorsabb. De itt ez a kis idő nem számít, mert meg kell állni, körül kell nézni. Meg kell dolgozni a havat, és annyi ívet behúzni, amennyi csak belefér.

Vöröstorony is biztonsággal csúszható, és a Téry háznál már meg sem állunk, belecsapunk az utolsó felmenetbe. Itt már érezni némi lendületvesztést a tempóban, de nem mondanám holtpontnak. Alul a vízeséseknél is fog a hó, nincs benne semmi para. Becsúszunk a zöld-tóhoz, örülünk az életnek. 5:40 lett. A háztól a félpálya sízhető, onnan gyaloglás. A műúthoz érve fuvar nincs, jön nemsoká egy busz, de én inkább otthagyom a cuccot, kocogok az elektricska felé. Hív Bálint, hogy a vonat 12p múlva megy, úgyhogy igyekezzek. Hát innen a 4p-n belüli tempó jól nem esik, de odaérek 2p-vel indulás előtt.

A vonatozás jó. Le vagyok lazulva, nézem a havas Király-hegyet, és felidézem ugyanezt a túránkat Sifivel 2012-ből. Akkor is az volt a legerősebb érzés, mikor lejöttünk a hegyről. Az a végtelen béke és kisimultság amit nekem egy ilyen út tud adni. Mire visszakocsikázok, pont beér Laci is, égetünk haza a busszal, mindenki mosolyog.